a gép milánóból indult és lisszabonban át kellett szállni, de ezt majd később...
előszöris veronában találkoztam reggel paolával, akivel együtt utaztam a repülőn..
legfontosabb, hogy a csomagjaimat fel kellett címezni...a fortalézai címemre...::
majd egyfajta felkészülésül előkaptam a brazil csuklószorítómat...valószínüleg még sosem látott brazíliát...
ekkor még én sem.
a repülőhöz egy hosszú mozgólépcső vezetett
és itt van Paola Fattori, aki először egy kicsit aggódott, hogy hogyan is fogunk beszélni, de aztán rájöttünk, hogy az olasz-angol keveréke a legtökéletesebb nyelv a repülőn..végigbeszéltük a 13 órás utat:D
kiderült hogy szóáradatban ő az én olasz megfelelőm...az a durva, hogy mindenki csöndben hallgatott a repülőn. csak ültek és hallgatták az olaszangol rejtelmeit..
persze a nevetéseink nem engedték álomba őket..
és a repülőn:::
még indulásra várva:::
és a felszállás:::
milánó falvai a legszebb nézetből...
és a hányószacskó TAP emblémával, amit valószínüleg a repülőn felszolgált kaja miatt készítettek elő:
szolidan révedeztem a mennyei fényben...giccsesen hangzik, de tényleg szép volt::
és észre sem vettem, de elszállt vagy két óra, míg megérkeztünk lisszabonba. esett az eső, és meleg volt.
a landolás:
lisszabonban fél órát vártunk az útlevélvizsgálatnál, míg kiderült, hogy rossz sorba álltunk és európaiaknak kevesebb mint egy pillanat alatt be lehet jutni portugália unalmas repterére. csodálkoztam is hogy mindenki ferdeszemű, vagy fekete...
utána átpattantunk a jóval nagyobb repcsinkre, amivel átrepültük az óceánt::
sajnos nem ablak mellé szólt a jegyünk...
de sebaj, mert ezen a repcsin úgy éreztem magam, mint egy étteremben..bármikor csengettem jöttek..ki is használtam, mivel aranyos volt a pincérnőm és finom volt a kaja..::
aztán meg volt egy fedélzeti számítógépem is::
és sikerrel landoltunk este 6kor fortalezában, ahol éjféli sötétség fogadott..
